Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

16. DreiH_pixelio.de.jpg

 A böjt első vasárnapjának hete

Az ember és tettei

János 1. levele 3,8b

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.

A Biblia képi kifejezésmódja sokszor megkönnyíti az üzenetének megértését. Ebben az esetben azonban éppen ennek ellenkezőjével van dolgunk, mert manapság nehezünkre esik egy-egy negatív mozzanatnak, a világ és a magunk életében bekövetkező megpróbáltatásnak valódi eredetét, okozóját néven neveznünk. Talán azért van ez így, mert a képi elbeszéléseket – gondoljunk csak a világ teremtésének vagy az első bűn elkövetésének bibliai leírására – hajlamosak vagyunk automatikusan a mese kategóriájába sorolni.

A böjti időszak kezdete rávilágít arra, hogy Jézus Krisztusnak a kereszt felé vezető útján sok olyan emberi szándékkal kellett találkoznia, amelyekkel kapcsolatban könnyen elítélhette volna azokat az embereket, akik e nézeteket képviselték. Ő azonban világosan látta, hogy bennük a világot és a bennüket Istentől elszakítani akaró ördög harcol a saját legyőzése ellen, és ezt a harcot sohasem adja fel.

Ha a böjt egy-egy hetét egy témának, hitbeli kihívásnak szentelnénk, akkor ezen a héten azt gondolhatnánk át, hogy milyen sokat javítana emberi kapcsolatainkon, ha következetesen különbséget tudnánk tenni a minket körülvevő emberek személye és tetteik között… Milyen nagy előrelépést jelentene, ha tudnánk és komolyan vennénk az ellenünk vétkezők cselekedetei mögött meghúzódó befolyásoltságot, amelyet csak az Isten akaratának keresése és követése terelhet újra jó irányba… Fogadjuk el e hétre a különbségtétel kihívását!

Wagner Szilárd