Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

21. Burkard Vogt_pixelio.de.jpg

 A böjt 6. vasárnapjának hete

Nézz fel!

János evangéliuma 3,14b-15

„Az Emberfiának fel kell emeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.“

A legtöbb embernek nincs ellenére ha a figyelem középpontjába kerül. Sokszor ez pillanatnyi népszerűség csupán, máskor egy-egy név hosszabb időre bekerül a köztudatba. Megtörténhet ez komoly művészi vagy tudományos teljesítmények jutalmaként, de társadalmi szerepvállalás velejárójaként is. A tapasztalat azonban azt is mutatja, hogy sokaknak sikerül érdemtelenül, társadalmilag káros tevékenységek megvalósítóiként is népszerűséget szerezniük. Míg az előbbiek minket is örömmel töltenek el, sőt ösztönözhetnek, az utóbbiakat leginkább elviselni vagyunk kénytelenek.

A nagyhéten arra figyelünk, akinek az egész világ történetében kiemelt szerep jutott: Jézus Krisztusra. Egészen a nagypénteki sírba helyezéséig úgy látszik, mintha itt egy bűnös földi élet jogos és méltó büntetéssel érne véget. A keresztfát körülállók közül sokan így hitték…

Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulása, felemeltetése, azaz a figyelem középponjába kerülése ebben az esetben mégis azt a célt szolgálta, hogy lehetőség legyen hittel is felnézni a keresztfára, és észre lehessen venni, hogy ott mindaz beteljesedik, amit a Megváltóról régóta megjövendöltek. A feltámadás megerősíti majd mindezt, és magyarázatot ad arra, hogy miért nem lankad évezredek óta a Jézusra szegeződött figyelem. Mert benne ott van a jövő, a boldog és örök élet távlata.

Wagner Szilárd