ISTENNEL NEHÉZ IDŐKÖN ÁT…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

Helene Souza_pixelio.de

 Az egyházi év utolsó előttit megelőző vasárnapja – Ítélet vasárnap

BÉKE

Máté evangéliuma 5,9

„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.“

Közeledünk az egyházi év vége felé. Az utolsó három vasárnap olyan témákat vet fel, amelyek az úgynevezett „világvége“-témával foglalkoznak. Természetesen nem arról van szó, hogy ilyenkor emberek által felállított elméletek vizsgálatába kezdenénk, vagy – ahogyan sokan teszik – pesszimista jóslatokba bocsátkoznánk a világ jövőjével kapcsolatban. Ehelyett Isten igéreteinek várt beteljesülésével kapcsolatban a keresztény hit számára döntő részletekkel foglalkozunk.

Az első vasárnap, illetve az első hét az elkövetkező isteni ítélet témáját állítja elénk. Ennek fényében a Hegyi beszédből származó bibliai mondat sajátos értelmet hordoz. Az üdvösségre vezető ítéletben ugyanis azok reménykedhetnek, akik Isten gyermekeiként élik földi életüket, azaz tudják, hogy nem a maguk teljesítménye alapján ítélik meg őket pozitívan, hanem azért, mert Jézus Krisztus szerezte meg az üdvösségük lehetőségét.

Isten gyermekeiként élni tehát Isten különleges ajándéka. Az ilyen ember az Isten teremtett világát is másként látja. Ezért tud úgy cselekedni, ahogyan az Isten rendjének megfelel – nemcsak a világra általában vonatkozóan, hanem az emberek együttélésével, boldogulásával kapcsolatban is. Ennek az egyik legfontosabb eleme a béketeremtés. Ha máskor nem is, a jelenleg zajló háború idején talán már észrevettük, hogy ez a legfontosabb küldetésünk – nem csak Ukrajnában…

Wagner Szilárd