Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

 Karácsony utáni 2. vasárnap hete

Élmény helyett felismerés

János evangéliuma 1,14b.

„Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Az elmúlt hetekben valamilyen módon mindenki találkozott a “karácsony-élménnyel”. E találkozások többsége szép emlék marad, hiszen a legtöbbek számára nem csak az ünnep tartalmával, hanem számukra kedves családtagokkal, barátokkal való találkozás alkalma is volt a karácsony. Ne feledkezzünk el azonban azokról se, akik magányosan töltötték ezeket a napokat, akikre senki nem nyitotta rá az ajtót, vagy akiknek idén sem jutott el a lelkéig az ünnep valódi tartalma, ahogyan eddig sem soha!

János evangélista idézett mondata azzal a jó hírrel szolgál nekünk, hogy még mindig nem késő. Egyrészt még nem ért véget a karácsonyi időszak, másrészt sokan még valóban pótolják az ünnepekben elmaradt találkozásokat mindazokkal, akik kedvesek a szívüknek. Így arról sem késő elgondolkodnunk, hogy valójában mit láttunk idén karácsonykor mindabból, ami a karácsonyt karácsonnyá teszi…

Miért érdemes feltenni ezt a kérdést? Azért, mert a karácsony annyira mindenki ünnepe, mi emberek pedig szerte a világon annyira különbözőek vagyunk, hogy ha azt keressük, amit közösen, mindenki számára elfogadhatóan mondani tudunk róla, akkor szinte nem marad semmi. Nem is beszélve arról, hogy ennek a nagy egyetértésre való törekvésnek a személyes vagy családi ünnep szempontjából nincs is jelentősége.

Fogadjuk hát szívesen János evangélista útmutatását! Amit minden évben karácsonykor újra felfedezni, átélni érdemes, az nem más, mint az a tény, hogy Isten ember lett Jézus Krisztusban, és ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy szeretetében, kegyelmében töltsük el életünket. János egyetlen konkrét következményre utal. Ha eljut hozzánk ez a kegyelem, akkor elmúlnak függőségeink, az állandó elismerésre való törekvésünk, és az a bizonytalanság, hogy a tetteink vajon igazak vagy hamisak, jók vagy rosszak. Miért ne akarnánk ebben a nyugalomban, biztonságban élni?

Wagner Szilárd