Keresztény hit- és életkérdések

Online beszélgetések

Bár konfirmációra felkészítő csoportnak indult, a nagyobb érdeklődés miatt már az elején inkább egyfajta hitéleti beszélgetéssorozattá alakult át az esemény. Így, hogy a csoport nem csak a konfirmandusok számára nyitott, sokkal színesebbek lehetnek a beszélgetések. Képviseltetik magukat ugyanis evangélikus és nem evangélikusok, konfirmáltak és nem konfirmáltak is.

A pandémia elszigetelő hatását mindannyian a magunk bőrén érezhetjük. Szinte már csodaszámba megy, hogy az istentiszteleteket lehet látogatni. Amúgy felnőttek és gyerekek egyaránt otthon kénytelenek tölteni az idejüket. De Urunk még ebből az elszigeteltségből is tud előnyt kovácsolni. Mivel a közösségi alkalmak az online térbe kényszerülnek, így a Graz és Bécs közötti távolság hirtelenjében eltűnik, és lehetőségünk nyílik bécsi testvéreinket is megismerni.

Az alkalmak forgatókönyve többnyire hasonló. Elsőként Szeitl Zita lektorunk szokott olvasnivalót ajánlani nekünk, nem feltétlenül az aktuális témákra korlátozva. Utána Wagner Szilárd lelkészünk vezetésével először a Finn Káténak a témával foglalkozó rövid leírását olvassuk el (Luther kérdezz-felelekjével együtt). Végül – és ez szokta a leghosszabb időt igénybe venni – kötetlen beszélgetés keretében megosztjuk egymással a kapcsolódó gondolatainkat.

Témáink a legfontosabb hitbeli kérdések köré csoportosulnak: Tízparancsolat, Apostoli hitvallás, Mi Atyánk, Szentségek, Szentírás-Gyónás-Imádság-Áldás. Ezekből eddig a Tízparancsolatig jutottunk. Ez alkalmanként 2-3 fejezet feldolgozását jelenti.

Nagyon tartalmas és gondolatébresztő másfél órát szoktunk együtt eltölteni. Mindenkinek szeretettel ajánljuk, hogy ha van rá lehetősége, csatlakozzon a csoporthoz.

Pap Eszter Sára, Kemény Ferenc

Titelbildref2020.jpg