Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

Andreas Hermsdorf_pixelio.de.

 Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap

A HIT HARCA

János 1. levele, 5,4c.

„Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.“

Ha feltesszük a kérdést, hogy mi teszi nehézzé az életünket mostanában, akkor többek között azt mondanánk, hogy az ukrajnai háború kitörése, illetve általában az a fenyegetettség, amelyet az elsősorban a szomszédos országok, sőt Európa és az egész világ számára jelent. Nemcsak a konkrét harci cselekmények kapcsán, hanem a kommunikáció szintjén is megfigyelhető az a háborús retorika, amely ellenségképeket keres és ellenségeskedést szít.

Minden felelős gondolkodású ember számára nyilvánvaló, hogy ez a beszédmód nem a békét szolgálja, hanem az amúgy is nehéz helyzet további eszkalálódásához vezet. Ez azonban azt is jelenti, hogy nekünk keresztényeknek is számot kell adnunk az olyan mondatok tartalmáról, mint a János apostol leveléből idézett igevers. Mert egyfajta háborús retorika bizony ebben is megtalálható…

Érvelhetnénk azzal, hogy Jézus Krisztus mondatát idézzük a szenvedéstörténetből: „Az én országom nem e világból való.“ (János evangéliuma 18,36.) Ez azt jelentené, hogy itt egy másfajta harcról van szó. Még többet segít azonban, ha János levelének a korábbi mondatait vesszük komolyan, ahol azt mondja, hogy a hit győzelme azt jelenti, hogy a szeretet érvényesül közöttünk és irányítja az életünket. Ha belegondolunk, hogy ez mit jelent, akkor megértjük, hogy ez az igazi győzelem.

Wagner Szilárd