Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

Karin Jung_pixelio.de

 Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap

KÉNYSZERMENTES ODAFORDULÁS

Mikeás 6,8.

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.“

Eltekintve attól, hogy a hittel kapcsolatos követelések többnyire nem nyerik el az emberek tetszését, ez a mondat annyira szigorúan hangzik, hogy fontos lenne megértenünk a valódi üzenetét és azt valahogy mégis összekapcsolnunk az istenképünkkel. Mindenekelőtt megerősít egy olyan összefüggést, amelyet nem lehet elég sokszor ismételni: Amit Isten kíván tőlünk, az egyben jó is nekünk. Ha komolyan vesszük ezeket a kívánalmakat, akkor egy olyan helyzet áll elő a világban, amelyről Mózes első könyvének teremtéstörténete így ír: „És látta Isten, hogy ez jó.“ (Genezis 1,10.)

Evangélikus keresztényekként nagyon is belátható a számunkra, amikor a próféta a figyelmeztetései során Isten szavát helyezi a középpontba. Továbbra is hisszük ugyanis, hogy az ember és a keresztény közösség megújulása csak az Isten igéje alapján lehetséges, amelyet a Szentlélek megértet velünk. Hálásak vagyunk reformátor elődeinknek, hogy felfedezték és megvallották, hogy mennyire rá van szorulva az ember az Isten szavában megszólaló üzenetére. Ez a hála igazán motiválni tud bennünket arra, hogy a szeretetet Isten felénk fordulásaként értelmezzük és gyakoroljuk.

Wagner Szilárd