Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

viola boxberger_pixelio.de.

 Vízkereszt utáni utolsó vasárnap hete

Láthatóság

Ézsaiás próféta könyve 60,2.

„Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.”

Ezzel a héttel a végére érünk a vízkereszt ünnepe utáni időszaknak, és ezzel a karácsonyi ünnepkörnek is. A „megjelenés“ szóval szoktuk leírni ennek a néhány hétnek a tartalmát, mert arról emlékezünk meg, hogy milyen sokféleképpen jelent és jelenik meg Isten a világban, és a mi életünkben. Ezért talán nem baj, ha feltesszük azt a kérdést, hogy mit viszünk magunkkal az elkövetkező hetekbe, hónapokba mindabból, ami Jézus Krisztus megjelenéséből kifejezetten számunkra, talán éppen idén világossá vált.

A fénnyel, világossággal persze mindig láthatóság jár együtt. Mi pedig nem biztos, hogy látszani akarunk. Bizonyos helyzetekben könnyebb lesütni a szemünket, elbújni a tömegben, hiszen akkor nem kell találkozni, nem kell színt vallani, nem kell véleményt nyilvánítani, nem kell vitatkozni… Néha még utólag is megbánjuk, hogy bekapcsolódtunk egy beszélgetésbe, amely aztán nem a várakozásunknak megfelelően alakult. Nem kell tehát kamasznak lenni ahhoz, hogy úgy érezzük, jobb lenne ha nem vennének észre.

Istentől az ilyen helyzetekben biztatást, megerősítést várnánk, hogy ki merjünk állni magunkért, a véleményünkért akár mások ellenében is. Ebben a rövid mondatban mégsem ezt kapjuk, hanem egy megállapítást: „Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.“ Mert ez nem rajtunk múlik. Akinek az életében megjelent az Isten, aki megkapta a hit ajándékát, azon ez nem tud nem látszani. Ha valahogy, akkor így használ fel bennünket arra, hogy világossága másokhoz is eljusson, hogy aztán rajtuk is látható legyen.

Wagner Szilárd