Gyülekezeti évandzáró kirándulás Wiener Neustadt-ba (Bécsújhelyre)
Az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet bécsi közössége 2025. június 28-án tartotta évandzáró kirándulását, melynek keretén belül több vendég kíséretével ellátogattak a nyárias Wiener Neustadt-ba (Bécsújhelyre). Páll Csilla művészettörténész vezetésével először a „St. Peter an der Sperr” nevű városi múzeumban megismerkedtek az öreg város történetével és látnivalóival. Többek között Mátyás király híres serlegét és a Wesselényi-összeesküvés két szereplőjének, (Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter) kivégzési kellékeit (pallós) is itt állították ki.
Utána a Dómban jártak, ahol Wagner Szilárd lelkész rövid áhítattal zárta a templomlátgatást.
A közös ebéd után az úgy nevezett Neukloster templomban, a barokk főoltár mögött megnézték Portugáliai Eleonóra császárné, III. Frigyes császár feleségének sírját díszítő gyönyörű epitáfiumát.
Utoljára a Mária Terézia által megalapított katonai akadémia, azaz a régi várban levő gótikus templomot tekintették meg, ahol I. Miksa császár keresztelő medencéje és sírköve láthatóak.
Gyönyörű élményekkel gazdagon tértek haza Bécsbe!
(Részletes beszámoló az alkalomról a „Másokért együtt“ gyülekezeti újságunk őszi számában olvasható majd. )