Krisztus összeköt!

Krisztus összeköt!-Meghívó az ünnepre

Krisztus összeköt!-Meghívó az ünnepre

„Krisztus összeköt!” – olvashatjuk a meghívón, mely két közösséget invitált lelkészük, Wagner Szilárd beiktatására. A Bécs-Ottakringi és az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezetet ez az esemény kötötte össze 2018. október 7-én, melyen két nyelven, családi aratási hálaadó istentisztelet keretében ünnepelhették együtt új lelkészük szolgálatba indulását. 

Az iktatást Ausztria és Magyarország evangélikus egyházainak képviselői végezték: az ausztriai oldalról Hansjörg Lein bécsi szuperintendens, a magyar oldalról pedig dr. Lackner Pál, a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsának referense. Dr. Fabiny Tamáselnök-püspök levélben üdvözölte a gyülekezeteket, és kifejezte örömét, hogy „Szilárd személye újabb hidat jelenthet az egyházaink közötti együttműködésben“. 

Wagner Szilárd a magvető példázatáról tartott kétnyelvű igehirdetésében kiemelte, hogy az elődök munkáját és a hagyományt tisztelve kell cselekednünk, de semmit nem ír felül az, hogy minket Jézus Krisztus összekötő kapocsként tart meg, akinek szeretetéből, erejéből táplálkozva szolgálhatunk, építkezhetünk, gazdagodhatunk. Jézus példája, személye befogadóképességet, szeretetet ébreszt bennünk egymás iránt, mely formálja nemcsak az egyént, hanem gyülekezeti közösségeinket is. A krisztusi kötelék áthidalja a határainkat és nyelvi korlátainkat, és közösséget épít a Szentlélek erejével. 

Az istentisztelet liturgiáját zeneileg színesítette a Markuskirche kórusa, valamint Tóth Imre,az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet bécsi kántora orgonajátéka. A bécsi Auferstehungskirche – a bécsi magyar istentiszteleteknek is helyet adó – gyülekezetének üdvözletét dr. Katja Eichler felügyelő adta át. 

Wagner Szilárdot iktatása után a bécsi szuperintendencia vezetői, Hansjörg Lein és dr. Inge Troch felügyelő, dr. Lackner Pál; majd lelkészkollégái: az ottakringi gyülekezet kisegítő lelkésznője, dr. Christina Hubka, dr. Solymár Mónika, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet korábbi lelkésznője, Dávid Adél evangélikus lelkésznő, az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) munkatársa; a gyülekezet lektorai: Petra Gmoser és Szeitl Zita, valamint felügyelői: Andorka Hanna és Klaus Petrovitsch áldották meg.

Az istentisztelet után szeretetvendégségen látták vendégül a sokfelől érkezett gyülekezet tagjait.