Nyár

Kevés olyan időszak van, amelyhez annyi terv és várakozás kapcsolódik, mint éppen a nyári hetekhez, hónapokhoz. Életéveink előrehaladtával akár több nyarunkra is visszaemlékezhetnénk, összességében azonban valószínűleg nem túl sok maradt meg ezekből az évekből, évtizedekből konkrét visszaemlékezésként. Az idő pedig természetesen ilyenkor még gyorsabban telik a számunkra…

Ugyanakkor az év legspontánabb időszakáról van szó. Arról, amikor az emberi szabadság nem csak kötöttségek nélkül eltölthető időben, hanem az ezzel kapcsolatos döntésekben is megmutatkozik.

A fenti fotó talán leginkább ezt a nyitottságot fejezi ki. Ahol az emberi szabadság döntésekben kifejeződve érvényre jut, ott távlatok, lehetőségek nyílnak meg. A megvalósítás érdekében szőtt tervek utakat irányoznak elő, amelyek vége azonban a távol homályába vész.

Gyakran eleve lehetetlen a pontos tervezés, máskor mi magunk akarunk nyitottak maradni a ránk váró meglepetésekre, lehetőségekre, hogy ezáltal még izgalmasabbá tegyünk egy-egy ránk váró eseményt.

Számunkra, keresztények számára, akik ismerjük a folyamatos hitbeli fejlődés lehetőségét, az előrelépés, olykor akár a megrekedés érzését és törvényszerűségét is, nem ismeretlen az út képe és az „úton lévő egyház” fogalma. Hiszen mi a Jó Pásztor, Jézus vezetésével szeretünk úton lenni, tervezni. Ehhez sokféle bátorítást kapunk, amelyek közül talán a legismertebb a 23. zsoltár kezdősora: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm…” Aki tehát pásztorának tudja és vallja Jézus Krisztust földi vándorútja során, ahhoz társul szegődik az elégedettség és a biztonság érzése. Abban az időszakban, amikor talán a legtöbb óvó, védő szó és figyelmeztetés hangzik el – főleg gyermekeink, fiataljaink felé –, jó tudni, hogy van, aki azon az úton is vezeti lépteinket, amelynek a vége, vagy annak bizonyos szakaszai ismeretlenek számunkra. Ezzel a bizonyossággal mindig érdemes elindulni.

Wagner Szilárd, lelkész