Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

 Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap

ÚTON KÖZÖSSÉGBEN

Galata 6,2

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.“

Aki addig még nem tette, a nehéz időkben biztosan megismeri azt az érzést, amikor lelki értelemben terhek nehezednek rá. Sok olyan terhet hordozunk, amelyekkel megtanultunk együttélni, hiszen tudjuk, hogy nem szabadulhatunk tőlük. A nehéz idők terhei időlegesek ugyan, mégis sokszor véglegesnek látszanak. Meglepő, hogy bár mindannyian szinte ugyanazt éljük meg egy-egy helyzetben, az ebből keletkező terheink súlya mégis nagyon különböző lehet.

A keresztény közösség egyik fontos jellemzője az, hogy benne a terheinkkel kapcsolatban is őszinték lehetünk. Nincs szükség arra, hogy egymás társaságában arcunkra fagyott mosollyal megjátsszuk magunkat, hiszen a keresztény hitben járás egyik első fontos felismerése éppen az, hogy nem vagyunk tökéletesek és ezért nincs és nem is lehet mindig minden rendben az életünkben.

Az apostol a galáciai gyülekezetnek írt levelében azt a tapasztalatát osztja meg velünk, hogy a Krisztust követő valódi közösség ereje a terhek megosztásában, átvállalásában van. Ez nem igazságos elosztást, egyfajta lelki közteherviselést jelent, hanem a nehézségek szeretetben való megosztásának gyógyító erejére utal. A titok éppen a a teremtettségünkben kapott különbözőségünkben rejlik. Terheket hordozó emberként a szeretet erejével találkozva megkönnyebbülve haladhatunk tovább útunkon.

Wagner Szilárd